Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1.-ét az Idősek Világnapjává. Ennek nyomán nálunk is,
minden évben sor kerül erre a gondoskodó és megindítóan szép ünnepségre, amikor a Piliscsévi Művelődési Házban még pótszékekre is szükség volt.
Október 11.-én vasárnap délután a hetvenöt éven felüli szülők, nagyszülők, dédszülők és családtagjaik szívet-lelket melengetően nagy létszámmal népesítették be a színháztermet. A Piliscsévi Önkormányzat, a Vöröskereszt helyi alapszervezete, és a Szlovák Önkormányzat közös szervezésében kaptak meghívást a községünkben élő szépkorúak a családias hangulatú rendezvényre.
Elsőként Hornyákné Süveges Zsuzsanna a helyi Vöröskereszt vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármesterasszony mondott beszédet. Ezután bájosan üde, dalos-táncos műsorral szórakoztatták a legkedvesebb közönséget a település legifjabb apró polgárai, az óvodások. Őket követte - a szinte minden alkalommal zenés irodalmi összeállítással szereplő – Őszirózsa dalkör, akik műsoruk után, némi nosztalgikus hangulatot ébresztve, közös éneklésbe is bevonták az ünnepelteket. Ez alatt a művelődési ház munkatársai és az önkéntesek süteményekkel, üdítővel, borral kínálták az egybegyűlteket.
A szervezők pedig mind a 138 meghívott vendégnek személyesen adták át a pénzsegélyt és a praktikusan hasznos csomagokat, melyeknek egyaránt örültek a megajándékozottak és az ajándékozók.
ELA
A rendezvény támogatói:
Piliscsévi Önkormányzat
Piliscsévi Szlovák Önkormányzat
Vöröskereszt helyi alapszervezete