Navigáció

Közérdekű linkek

Csévi Szüreti Napok 2014.09.27.

SZERETJÜK A SZÜRETET!!! KOMOLYAN VIDÁM SZÜRETI TETTEINK ÉS ÁLLOMÁSAI… 2014. szeptember 27-28. A piliscséviek életében a sokévtizedes hagyományőrző, vidám mulatsággal zajló szüreti napok idei eseményeinek sorával méltán írhatjuk be magunkat a helytörténeti krónikába. Egyfelől, mert az „Itthon vagy – Magyarország, szeretlek!”- pályázat részeseiként összehangoltan bekapcsolódtunk a honi program-folyamba, mely tavaly indult a közmédiával karöltve, összefogást és hagyományt teremtő céllal. Másfelől pedig, mert igazi európai köztérrel gazdagodott településünk! Új közösségi terület avatása a Jubileum téren Avagy legyen a tér mindenkié, mindannyiónké! Röviden így foglalható össze az elegánsan, gondosan fölújított Jubileum tér avató és megnyitó ünnepségén elhangzott köszöntő, melyet Maduda Dénesné, a Piliscséviekért Közalapítvány elnök asszonya mondott el a szép számmal egybegyűlt lokálpatrióta közönség előtt. Beszédéből megtudhattuk, hogy mindez a sikeres pályázatokból, az közalapítványnak juttatott lakossági adó 1 százalékokból, és a helyi civilek segítő önkéntes munkáiból lettek mára e látványos eredmények. Ezt követően polgármesterasszonyunk Kosztkáné, Rokolya Bernadett rövid köszöntő beszéddel vezette föl a téravatást szalagátvágással jelképezett ünnepélyes ceremóniáját. „Apraja falva” nagyon ügyes kicsinyei, nagyobbacskái és nagyjai tánccal vették birtokba szép, új közösségi program-terünket. Első, üde szórakoztató produkcióként legifjabb kis művészeink, vagyis óvodánk nagycsoportosai néptánc összeállítással avatták föl a közteret. Bohókás, bájosan fegyelmezett előadásuk elbűvölt mindenkit, köszönhetően Szabó Rácz Jánosné, Ani óvó néni remek koreográfiájának, szeretetteli munkáját dicsérve. Utánuk Halmos Zsuzsa „néni” könnyű léptű, pergő-forgó iskolás csoportja remekelt, akiket a csévi felnőttekből verbuválódott hagyományőrző tánccsoport követett, az összeszokott, széphangzással éneklő, szlovák asszonykórus nótáinak és a harmonikás, dobos legénykéink bravúros kíséretével. SZÜRETI FÖLVONULÁS „SÍPPAL, DOBBAL, NÁDI HEGEDŰVEL…” Ahogyan az már szokás, jelmezekben, ki-ki szépséges pejparipákon, nyeregben lovas szekéren, traktoros vontatóra telepedve, vagy épp gyalogosan vonult végig a Csévi Nagy Csapat a falu híresen hosszú főutcáján a Templom térig, és vissza a művelődési ház tárt kapuja felé, az ínycsiklandó illatok által csábítva és vezettetve… Közben persze lépten és nyomon össztáncra perdültek a felvonulók. Volt is rá jó okuk, hiszen vagy a sorokból kilépve kínálgatták már az idei musttal a porták kerítései mögül nézelődőket, vagy viszonzásképpen, a házak előtt elhaladó vidám sereglet érkezésére várakozó gazdák kóstoltatták büszkén házi nedűiket. KÉT NAGY ÜST BABGULYÁS, FRISS MUST, MEG TÁN HAGYMÁS MIEGYMÁS… … került a nagy közös „terülj-terülj falu-asztalunkra” a kultúrny dom udvarán fölállított sátorban. A vendégcsalogató, társaságmarasztaló, laktató fogás, művelődési házunk táncos lábú gondnoknőjét, ínyes mesternőnket, Tóth Ferencné Anikót dicsérte ez alkalommal is. A háttérmuzsikát büszkeségünkként két ifjú tangóharmonikás úriember szolgáltatta remekül; a 19 éves Vereckei Szabolcs Solymárról, és a 13 esztendős, piliscsévi Hristov-Todorov Dominik. Duójuk különös érdeme, hogy ezen az esten játszottak együtt először. A vacsora ideje alatt a könyvtárban kézműves foglalkozás szórakoztatta a kicsinyeket és a kreatív szülőket egyaránt. Számtalan, szebbnél szebb, színes papírvirág került ki az ügyes ujjacskák közül. Öröm volt látni, hogy ez a lehetőség is ilyen rendkívül népszerűnek bizonyult. A nagyteremben a híres-nevezetes Piliscsévi Kolibri Tánccsoport négy rátermett, ifjú tagja egy pár perces, vagány koreográfiájú spontán előadással kápráztatta el mindazokat, akinek még jutott bent hely. SZENT MIHÁLY TÁBORTÜZE Este fél 9-től az országosan összehangolt Szent Mihály napi ünnepség felemelő záróakkordjaként, a templom mögötti kőköröndben gyújtott tábortüzet körülvevő népes csapat, szlovák és magyar népdalokat énekelve, folyamatosan körbe táncolták a kis teret a Polgármesterasszony vezetésével. Akik pedig még bírták erővel, jó kedéllyel, énekszóval folytathatták a szüreti mulatságot „kivilágos virradatig”… Aki nem hiszi, járjon utána, legközelebb jövő ősszel Piliscséven, a következő szüreten…! ELA

Dátum: 
2014, szeptember 27

Pinizsi | Horváth | Zoltán

PCsev Design

Copyright © 2012. All Rights Reserved.