Széchényi

Navigáció

Közérdekű linkek

Együtt ünnepeltek a megyénkben élő Szlovákok!

Immár hagyománnyá vált, hogy november utolsó vasárnapján együtt ünnepelnek Dorogon a  megyénkben élő szlovákok. A megyei Szlovák Önkormányzat meghívására Oroszlánytól, Piliscsévig tíz szlovák településről érkeztek az ünnepség résztvevői, hogy jelen legyenek az első adventi gyertya meggyújtásánál. 

A magyarországi Szlovákok himnuszának elhangzása után  a mintegy 250 főnyi közönséget és a Nyitra – drázsovcei folklór együttes tagjait  Nagy Mária  a megyei szlovák önkormányzat elnöke köszöntötte, majd felkérte Kosztkáné Rokolya Bernadett piliscsévi és Kollár Károly sárisápi polgármestereket, hogy gyújtsák meg az adventi gyertyát. A polgármesterek köszöntő szavai után megkezdődött a majd egy órás színes műsor  A régi szlovák adventi, karácsonyi szokásokat - melyek gyermekkorunkat idézték fel- hol meghatódva, hol nevetve tapsolták meg a nézők.

A program után a rendezők teával, pogácsával, szaloncukorral várták a közönséget.

 Jókedvű „beszeda” régi ismerősök örömteli találkozása, majd az időközben levonuló szereplők zenéje közös éneklés  zárta az ily módon egész estére szóló programot. A búcsúzáskor többen megköszönték a rendezőknek, hogy szép estét tölthettek együtt ismerősök, barátok. Lélekben feltöltődve, egymásnak boldog karácsonyt kívánva tértek haza  a kellemes este résztvevői.

Pinizsi | Horváth | Zoltán

PCsev Design, Supervisor by ES-World

Copyright © 2012. All Rights Reserved.