Széchényi

Navigáció

Közérdekű linkek

Advent első vasárnapja - első gyertyagyújtás

ÉG AZ ELSŐ GYERTYA A FALU AVENTI KOSZORÚJÁN

Igazi közösségi eseménynek lehettünk részesei november 29-én este, Advent első gyertyájának meggyújtása tiszteletére,
mivel meghatóan szép számmal jött össze településünk apraja-nagyja a templom melletti Hősök terén megrendezett ünnepi programra.
A betlehemi emlék mellett öt órakor már illatozott a fűszeres tea és a forralt bor, amikor polgármesterasszonyunk Kosztkáné Rokolya Bernadett köszöntötte a megjelenteket, ismertette a Karácsonyt megelőző négy vasárnap további műsorsorozatát, majd meggyújtotta az első adventi gyertyát.

Ezután óvodásaink szerepeltek az alkalomhoz illő bájos, humoros, verses, dalos összeállításukkal,
majd minden résztvevőnek ajándékoztak egy-egy angyalkát, amit az óvó nénikkel készítettek.
Míg az asszonykórus tagjai közös éneklésbe vonták be az egybegyűlteket, már szinte mindenki forralt borral a kezében beszélgetett
vagy dalolt a falubéli ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal. Jövő vasárnap, a második gyertya gyújtásakor,
idén épp Mikulás napján, délután 4 órakor találkozunk ismét a művelődési ház színháztermében,
ahová természetesen a Télapó is ellátogat az ajándékokkal teli zsákjával,
majd a Bóbita együttes fogja szórakoztatni a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

Találkozzunk akkor is minél többen!

ELA

Dátum: 
2015, december 2

Pinizsi | Horváth | Zoltán

PCsev Design, Supervisor by ES-World

Copyright © 2012. All Rights Reserved.